Zsáktalanul

Hátizsák nélkül zarándokolni maga a mennyország! Egyébként milyen jó, hogy éppen ma nem volt a hátunkon hatalmas csomag, mert a közelmúltban sok eső eshetett, feláztak a mélyen fekvő földutak, és sokszor fel kellett másznunk a mezőkre, hogy haladni tudjunk. Ha a zsákokkal kellett volna mindezt megtennünk, akkor jó pár helyen fennakadtunk volna a szöges kerítéseken.

Tineo is kisváros, a zarándokszállás azonban hatalmas. Legalább harminc fős. Útközben elhaladtunk a Bodenaya-i albergue mellett is. Kívülről nagyon szép, napközben azonban ugyanúgy zárva, mint a többi.

Salas és Tineo között is el-eltűnik az út az autópálya építés miatt. De nem aggódom, hogy eltévedünk, hiszen két társam nagyon jól tájékozódik. Van útikönyvük, beszélik a nyelvet, sőt, mivel Alberto asturia-i, ismeri a helyi szokásokat is. Tudja például, hogy hogyan kell inni a sidra-t. Ez fanyar almabor. Vagy egy speciális készülékkel adagolják, ami levegőt juttat az italba, vagy magasról öntik. Culin-onként isszák. Ez vagy egy adag almabort jelent, vagy azt, hogy popsi.

Útközben tanulok spanyolul! Eddig azt hittem a legfontosabb mondatot már ismerem, és ez az a bizonyos donde esta…? (hol van?). De Eli rámutatott, hogy súlyos tévedésben vagyok, mert a legfontosabb az, hogy Tengo ambre, que tienne para commer?! A helyesírásban nem vagyok biztos, de szavalni nagyon szépen tudom. (Azt jelenti: éhes vagyok, mi van enni?) És hogy a választ is értsem, tanulom az ételek nevét is. Szinte mindenhol van zarándok menü, és szinte mindenhol megállunk, hogy megkóstoljuk. Kb. 8 euro-ért adnak általában három fogásos ételsort itallal. Az albergue-kben a szállásért 2-3 euro-t kérnek, tehát akár kevés pénzből ki lehet jönni. A szálloda tegnap 10 euro volt, szóval egyelőre az sem vágott földhöz.

Az már biztos, hogy ha véletlenül az volt a szándékom, hogy a zarándokút során megszabadulok egy-két felesleges kilótól, akkor erről vagy le kell tennem, vagy el kell válnom Eli-éktől. Az előbbi megoldást fogom választani, mert nagyon élvezem a társaságot. Alberto iszonyatosan figyelmes, Eli pedig nagyon kedves, és mindkettőjüknek remek a humora. Főleg azon szeretnek nevetgélni, hogy nekem milyen nehéz a hátizsákom, és hogy nem tudom kiejteni azt az „r”-t, ami nem hangsúlyos, és inkább valami átmenetnek tűnik az „l” és „r” között. Szóval mire haza megyek, már tökéletes lesz a spanyol kiejtésem, mert társaim addig nem nyugszanak, amíg meg nem tanulom. Közös érdeklődésünk is van. Mindhárman imádjuk Pedro Almodovar (a v-t b-nek ejtik!) filmjeit.

És ami még nagyon fontos, a zarándokút néhány napja alatt megtanultam tökéletesen mosni kézzel. Lehet, hogy vannak albergue-k, ahol van mosógép is – én mondjuk még nem találkoztam ilyennel, de mit nekem gépi mosás, amikor lehet kézzel is. Ráadásul mivel kevés a váltóruhám, mindennap gyakorolnom kell ezt a társas elfoglaltságot. Mivel minden zarándok mos, mindig akad, akivel együtt moshatom a fehérneműmet. Van ennek egy diszkrét bája...