Hermenia valóban
boszorkány lehet. Mézes-mázos szavaival elaltatta az éberségünket,
majd alaposan becsapott – szerintünk. A szállásért a „ceridos peregrinos”-októl csak 10 euro-t kért fejenként – bár Eli
egy mini kanapén, Alberto pedig a földön aludt – valahogy mégis egy százast
hagytunk ott. Ugyan kaptunk ebédet és a kis boltjában vásároltunk reggelit, de
mégis-mégis, mi a fene került ennyibe?! Persze ez a kis apróság nem rontotta el
a hangulatunkat. Jókedvűen sétáltunk ma is. 16,5 kilométert.
Van egy
albergue Pola de Allande-ben is. De
mi tovább jöttünk Penaseita-ba. Holnap fel kell ugyanis másznunk az Út
legmagasabb pontjára a Puerto del Palo-ra, 1140 méterre (a palo botot jelent), és minél közelebbről akarunk nekivágni a csúcs
meghódításának.
Ma is
hegyet másztunk. De csak egy kisebbet, viszont jó nagy szintkülönbséggel.
Megfigyeltem ugyanis, hogy mielőtt felmásznánk a hegyre, előbb mindig le kell
ereszkednünk a völgybe. Ezt hívják asturia-i hullámvasútnak. Majdnem olyan jó,
mint az igazi, ha már fent vagy!
Még egy
apróságot megfigyeltem: azt, hogy Spanyolország legeldugottabb kis falujában, a
legkisebb kocsmában – ami egyben vegyesbolt és étterem is, erre felé gyakori az
ilyen – tisztább a mellékhelyiség, mint otthon akár a plázákban, akár az
átlagos éttermekben. Ma egy ilyen kis vegyesbolt-kocsmában megálltunk, hogy
igyunk valamit és használjuk a mellékhelyiséget (asseos – azt hiszem). Eli előbb ment, jön vissza kicsit fintorogva,
hogy hát-hát ne rémüljek meg, de ez nem valami tiszta. Ja, nem volt tiszta, kb.
annyira nem, mint valamelyik bevásárlóközpontban, pedig én már felkészültem egy
vasútállomásira…
Hegymászás
után hosszú-hosszú út vezetett lefelé. Pola de Allande-ben még nem volt nyitva
a zarándokszállás, amikor odaértünk. Egy kávézóban sütit ettünk – ma ennyi volt
a habzsi-dőzsi –, és én a boltban – Eliék nagy vigadalmára – tejet vettem.
Azért viháncoltak ezen, mert szerintük úgyis lesz minden a szállás környékén
is. Ha meg nem, akkor sem cipelünk fölösleges kilókat, különösen nem hegynek
felfelé. Még akkor sem, ha csak néhány kilométerről van szó. Mikor mondtam,
hogy én szeretek cipekedni, és szeretem a tejet is, akkor megnyugodtak. Vizet
sem hagynak vásárolni. Az út mentén általában van iható vizű forrás, úgyhogy
vízből valóban csak egy kulacsnyit tartok magamnál.
A
zarándokszállás itt is elég kicsi, 12 férőhelyes, de így sem volt tele, hiszen
van egy Pola-ban is. Ma egyébként választhattunk volna alternatív útvonalat, és
megmászhattuk volna a Magas Hegyet akár ma is, de akkor nagyon sokat kellett
volna gyalogolni, mert útközben nincs zarándokszállás, csak ott, ahol majd
holnap fogunk aludni. Szóval az alternatív útvonal csak edzett túrázóknak
ajánlott.
A
szállásra különben estefelé jött a hospitalero,
nála kellett fizetni, a szokásos 3 euro-t. A közelben találtunk egy
kiséttermet, ott vacsoráztunk szendvicset, és ott adtak pecsétet is. Van egy
vendégkönyvük, a bejegyzések között találtam egy magyar nyelvűt. Egy lánytól,
aki szintén egyedül indult el otthonról. Meghatódtam egyrészt, hogy látok
valamit, ami magyarul van, másrészt meg azért, hogy milyen bátor honfitársnőim
vannak! Már Tineo-ban is néztem a hospitalero
könyvében, hogy jártak-e ott magyarok, és meg kell mondanom, elég kevesen
ismerik ezt az utat. Persze, a Francia Út a menőbb…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése