Zarándok vagyok? Zarándok vagyok!

Lehet, hogy egy zarándoknak hajnalban kell kelnie? Zarándoktársaim akkor indultak, amikor felkeltem. De én nem vagyok korán kelő,és a napi távok, amiket kitűztem: 20-25 km – ennyire hitelesít a felkészülés is és kb. ennyi a távolság a Primitivon két zarándokszállás között – négy-öt óra alatt megtehetők… Nincs semmi, ami arra kényszerítene, hogy hajnalban keljek útra. Lehet, hogy nem is vagyok igazi zarándok?...

Az albergue olyan, mint egy turistaház: emeletes ágyak, mosdóhelyiség, előtér, ami egyben konyha is. Húsz-huszonkét ember tudna itt aludni, de mi csak hárman voltunk. A kulcsot – mint utolsóként indulónak – vissza kellett vinnem a kocsmához, és be kellett tennem a lábtörlő alá. Megtettem, aztán útnak indultam. Boltot nem láttam a faluban, de nem is kerestem. A kocsmában, ahol a kulcsot tartják, biztosan lehet enni, legalábbis vacsorát. Lehet, hogy helytelen, de nem szoktam reggelizni, legfeljebb egy tejeskávét iszom, de ma reggel az sem hiányzott, ahogyan a bolt vagy egy reggeliző hely sem. Majd talán útközben…

Az Út főképpen erdőkben, mezőkön, a „természet lágy ölén” vezet – sokszor mégis aszfalttal borított. Sárga nyilak és sárga stilizált kagylók mutatják, hogy merre. Egy helyen elvétettem az irányt, de aztán egyszer csak visszataláltam.

Úgy tűnik, Asturia-ban mezőgazdaságból élnek az emberek. A terménytároló kis házak lábakon állnak, talán a rágcsálókkal szemben védik így az ott tárolt elemózsiát. Néhol ezt a kis házat mintha lakássá alakították volna, szépen lefestették, muskátlik díszítik a bejáratot stb. Tetszik a környék. Útközben nem találkoztam más zarándokkal. Valószínűleg már vagy mind előttem járnak, vagy eleve kevesen választják ezt az utat. Ez is tetszik. (Az aszfaltozott zarándokút kevésbé, remélem, bírni fogja a lábam.)

Az időjárás kedvez a gyaloglásnak. Nincs nagyon meleg, és nem esik az eső. Ennivalót még Oviedo-ból hoztam, vizet Escamplero-ból. A kulacsomat – ami egy félliteres vizes palack – mindenesetre megtöltöttem az albergue-ben a csapból. Senki nem mondta, hogy ne igyak a vízből… Kicsi falukon, tanyákon haladok át, talán ha jól beszélném a nyelvet, akkor vehetnék ételt a helyiektől is, így azonban a boltokra kell hagyatkoznom.

Az egyik útkanyarulatban egy pici piros autó hevert a szakadékban fejjel lefelé. A baleset csak nemrég történhetett, mert néhány fiatal srác állt a roncs fölött a fejét vakargatva. Kérdeztem, hogy kell-e segítség, hogy mindenki jól van-e, de mivel nem volt közös nyelv, csak sejteni tudom, hogy mindannyian épségben szálltak ki az utat rosszirányba elhagyó kocsiból. Persze mit tudnék segíteni? – gondoltam kissé ironikusan. Biztosan nem jogi tanácsra lenne szükségük…

Grado. Kisváros, de van szupermarket, ahol vásároltam vacsorának valót. Viszont a jeleket a házak között könnyű eltéveszteni. Nekem mindenesetre sikerült. Az utolsó néhány kilométert az albergue-ig az autóúton tettem meg, ronda kaptatón. A zarándokszállás San Juan de Villapanada-ban van. Egy romantikus parasztházban. A kulcs és a pecsét szemben, Leopoldo-nál. Ő sehol, az albergue előtt azonban „régi” ismerősök: Eli és Alberto az előző szállásról, a francia csoport és a német srác Oviedo-ból. És vannak új arcok is: egy olasz, és egy spanyol fiú, egy svájci pár. Jó érzés „ismerősökkel” találkozni a fárasztó nap végén. Megbeszéljük a tapasztalatokat és ismerkedünk. Eli jól beszél angolul, vele könnyű szót értenem.

Amikor végre előkerült Leopoldo és kinyitotta a házat, a többiek, élükön a francia csoport férfi tagjával és Alberto-val lázasan takarítani kezdtek. Természetesen én is segítettem. Ráfért a helyre a suvic! Indulás előtt olvastam néhány blogban, hogy az albergue itt-ott nagyon mocskos. Milyen „fura”, hogy ezek az emberek ahelyett, hogy ezen siránkoztak volna, szó nélkül fogták a seprűt és a felmosót és pikk-pakk kitakarítottak. Végül is mit várna az ember 2-3 euro-ért. Hotel Hiltont? A probléma megoldásnak ez a módja egyébként jobban tetszik nekem, mint az, amit sokszor otthon látok. Én is jobban szeretek nyafogás helyett cselekedni, másokra mutogatás helyett felelősséget vállalni.