Ma csak kb. 19
kilométert gyalogoltunk, ami a pihenő után szinte meg sem kottyant. Azért nem
megyünk többet, mert Eliék szerint a következő albergue még legalább huszonöt kilométer, az pedig már tényleg sok
lenne. San Roman de Ratorta-ban vagyunk. Itt régebben a vegyesboltos kocsmáros
vitte a zarándokszállást, de aztán egy részeg autós halálra gázolta a tizenhat
éves lányát, és ő ettől megkeseredett, bezárta az albergue-jét.
Az új albergue-t – a kinézete alapján – egy
tehénistállóból alakíthatták át, nagyon igényesen. Két szoba, tizenkét
férőhely, cuki konyha középen és kívül egy hozzátoldás által igényes
fürdőszoba. Mindez természetesen 3 euro-ért. Délután az épület előtt
ücsörögtünk, a környező fákra kifeszített szárítóköteleken a kimosott ruháink
lengedeztek. Egyszerre csak a kis csalitoson egy tehéncsorda trappolt keresztül.
Az egyik jószág a zoknimmal a szájában akart távozni, de Alberto szerencsére
közbelépett, és kirángatta a zoknim az istenadta barom szájából. A szuper túra-zokni
kellett volna neki, ami nem csúszkál az ember lábán, de a bendőjét biztosan
megfeküdte volna…
Később
visszasétáltunk a vegyesbolthoz, ahol Alberto, mint valami uraság egy magas
széken ülve irányította a bevásárlást. A házinéni halomba hordta előtte a
portékát, amiből majd finom vacsorát főzünk. Paradicsomot, tésztát, sajtot,
bort, paprikát, tonhalkonzervet, miegymást. A ma esti zarándokmenü: tonhalas
tészta salátával.
Új társaink
vannak. Többek között egy szlovákiai magyar fiú, Attila. Rettentően megörültem
neki, mert két hete nem beszéltem az anyanyelvemen, ami már nagyon hiányzott.
Holnap korán kell indulnunk, mert Melide-ig
legalább 27 kilométer
az út, de lehet, hogy 30! +/- 2-3 km, meg sem kottyan, hiszen pihentek vagyunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése