Santiago a végcél

Az elmúlt két napban Gemma lett a társam. Hajnalban utolértem az úton, és együtt folytattuk tovább. Két napot sétáltunk Santiago-ig. Azt terveztük, hogy megállunk Monte de Gozo-ban is egy éjszakára, de mivel a település már csak kb. 4-5 kilométer Santiagotól – egyébként hatalmas, legalább négyszáz személyes albergue várja ott a zarándokokat – úgy döntöttünk, nem húzzuk tovább, és végül csak egy frissítőre álltunk meg – és egy pecsétért a dombtetői kápolnában. Sokan egyébként azért várnak itt még egy napot, hogy délelőtt indulva éppen a zarándokok miséjére érjenek be a székesegyházba, mert akkor felolvassák a nevüket a szertartáson. Mi csak a mise végére értünk célba, és nem olvasták fel a nevünket, de nem bánom, úgysem azért gyalogoltam. Ráadásul több időnk marad pihenni a haza út előtt.

Az zarándokút utolsó éjszakáját Pedrouzo-ban töltöttük, a Francia úton szokásos hatalmas zarándokszálláson. Úgy tűnik, az utolsó száz kilométeren akkora a forgalom, hogy hatalmas monstrumokat kellett építeni. Ami talán a legjobban megdöbbentett, hogy a zarándokok között vannak iskoláscsoportok is. Hihetetlen, hogy ez az osztálykirándulás a gyerekeknek. Mindenesetre olcsó megoldás, és végül is egészséges.

Santiago-ban egy panzióban találtunk szállást. Itt már nincsenek albergue-k, de lehet kolostorokban olcsón vagy ingyen megszállni. Az út vége felé sokan osztogatnak szórólapokat az általuk kínált szálásokról. Van választék bőven! Nekünk egy kétágyas szoba jutott, végre szétdobálhatjuk a holminkat, és ha akarok, órákig állhatok a zuhany alatt. Luxus. A magyar pár is itt szállt meg, akikkel Ribadiso-ban találkoztam. A panzió a belvárosban van minden látványossághoz közel. És egyáltalán nem drága: 15 euro éjszakánként.

Már megkaptam a Compostela-m. A credencial bemutatásáért cserébe állították ki ékes latin nyelven, kicsit kellett sorban állni, de nem volt vészes. 2 euro-ért egy tokot is adtak hozzá, hogy ne gyűrődjön össze hazafelé a hátizsákban.

Még van két napom a hazaindulás előtt, ami arra már kevés, hogy elgyalogoljak Finisterre-be. Lehet busszal is menni, de inkább maradok Santiago-ban Gemma-val, körbenézünk a városban, pihenünk. Szerintem nem ez volt az egyetlen zarándokutam Santiago-ba, majd legközelebb elmegyek az óceán partjáig.

Talán legközelebb nem a Primitovo-t választom, de őszintén szólva a Francia út kicsit sem vonz. Talán azért mert a végén a tömeg kiábrándító volt. Nagyon jól éreztem magam Eliékkel, ha el is fáradtunk néha, mindig sokat nevettünk, jókat ettünk, és végső soron a gyaloglás sem volt olyan fárasztó, mint amire számítottam.

Most már tudom, képes vagyok rá, bárhova el tudok gyalogolni. Nem halok bele, ha kicsit kényelmetlenek a körülmények, és képes vagyok rá, hogy elengedjem a dolgokat. Nem kell folyton nekem irányítani, akár hagyhatom is, hogy megtörténjenek az események, csak hátradőlök és élvezem. Mert minden úgy jó, ahogyan történik.